G-túrák

Csapatépítő tréningek

Ha szeretné, hogy kollégái, üzletfelei, barátai eredményes, kellemes és maradandó élményeket szerezzenek, akkor engedje meg, hogy ajánljuk a közösségépítő “terepjárós” programlehetőségünket.

Ad1 tura1

Egy cég teljesítményét komolyan meghatározza a dolgozók közötti együttműködés minősége. A cég eredményes fejlődése és fejlesztése fontos célkitűzés. Csapatépítő tréningjeink ere épülnek.

Programunk célja, hogy a munkatársak egy közös cél érdekében, a játékaink során bensőségesebben megismerjék egymást, összekovácsolódjon a csapat, tehát a munkáltatónak is érdeke, hogy az egymásra utaltság közben a dolgozók, jól összedolgozó kollektívává váljanak.

tura2tura3

 

 

 

 

 

 

Pláne, hogy nagyobb cégeknél, még olyan kollégák is közelebb kerülnek egymáshoz, akik cégen belül nem, vagy keveset érintkeznek egymással és az sem személyes kapcsolat.

Legyen szó a cég egészéről vagy éppen a kisebb szervezeti egységekről: a játék résztvevőiben észrevétlenül tudatosul az együttes munka és a siker fontossága.

Mindegy, hogy egymásért küzdenek, egy csapatban, vagy más csapatok ellen, a cél mindig ugyanaz: a közös élmény, a közös győzelem!

Tulajdonképpen, erőbefektetés nélkül javulnak a csapaton belüli szociális, és kommunikációs kapcsolatok.
tura4tura5

 

 

 

 

 

 

Vendégeink megtapasztalhatják speciálisan átalakított autóink extrém terepjáró képességét egy, a természet által és mesterségesen kialakított akadálypályán. Lehet, hogy az autó kilincsig merül a patakba? De hogy megy fel azon a meredek részen? Ezután még várnak a mesterséges akadályok. Felkészített terepjáróinknak és kollégáinknak hála, a rendkívüli élmény kockázatmentesen valósul meg.

Több terepjáróval párhuzamosan lebonyolított program, Göcsej vadregényes tájain. Egy biztos: az út nem lesz sima, és unalmas. A résztvevőknek sok váratlan megpróbáltatással kell szembenézniük: Lehet, hogy hidat kell építeniük, talán ki kell csörlőzni az autót egy katlan mélyéről. A csapattagok csak egymásra, és a GPS készülékre számíthatnak.

A tulajdonunkban levő terepjárók a nagyközönség számára abban is rendelkezésre állnak, hogy Önök betekintést nyerjenek a terepjárós sportok világába eközben megismerkedjenek a Göcsej természeti szépségével és nevezetességeivel.

tura6tura7

 

 

 

 

 

 

Járműparkunk lehetővé teszi, jelenleg maximum 10-15 fő egy időbeni utaztatását (kb. 2-3 járművel) terepen, többnyire Mercedes, nyitható tetővel rendelkező terepjáró gépkocsikon minimum 2, de maximum 10 órás túrák lebonyolítását.

Családbarát terepjáró programok szervezését is célul tűztük, ahol kicsi és nagy együtt élvezheti a természetjárás eme gépesített módját, gyakorlattal rendelkező terepjárósoktól tanulhatják el a különböző vezetési fortélyokat.

tura8tura9

 

 

 

 

 

 

A gépkocsikat a túra útvonalán a tulajdonosok vezetik, lelkesedéssel és elszántsággal szeretnénk másokat is bevezetni a terepjárózás rejtelmeibe, úgy, hogy a természetet is védjük.

 

Referenciáink:

Microsoft Lengyelország

Vodafone Magyarország Zrt.

Invitel Távközlési Zrt.

Cisco Systems Magyarország Kft.

 

Kapcsolat:

e-mail címünk: klub@mbg.hu

Címünk: H-8900 Zalaegerszeg, Kelemen Imre utca 9.

Moderátor: Fodor János, telefon: +36 30 433-30-30